Köztisztviselői hitel feltételei:
A piaci feltételű lakáscélú hitelek mellett államilag támogatott hitelformák közül is választhat az a magánszemély, aki lakáshelyzetét ingatlan vásárlással vagy építéssel kívánja megoldani.
Az államilag támogatott hitelformák és vissza nem térítendő állami támogatások feltétel rendszerét a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31) Kormány rendelet szabályozza.
Az államilag támogatott hitelformák egy külön típusát jelentik a köztisztviselők számára elérhető állami készfizető kezességgel biztosított kamattámogatásos hitelek.
Ha a köztisztviselő, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagja, a Magyar Honvédség hivatásos állományú katonája lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt – a rendelet szerint kamattámogatott – kölcsön összege meghaladja e lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének a hitelintézet által meghatározott legmagasabb arányát, a különbözetre az állam – amennyiben az előírt feltételeknek az igénylő megfelel – készfizető kezességet vállal. Az állami kezességvállalás – az erre az állammal szerződésben kötelezettséget vállaló – hitelintézeten keresztül vehető igénybe.
A törvények alapján, az állam készfizető kezességet vállal a közalkalmazott, bíró, ügyész, igazságügyi alkalmazott által a lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt – a rendelet szerint kamattámogatott – kölcsön összegének a hitel fedezetéül szolgáló, hitelcél szerinti lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének 60%-át meghaladó részére, legfeljebb e hitelbiztosítéki érték 100%-áig.
Hétköznapi megfogalmazásban mindez azt jelenti, hogy a köztisztviselők magasabb hitelösszeget vehetnek fel, mint amennyi a banki szabályok szerinti maximum érték.
Például egy 15 milliós új lakásvásárlás esetén a bank által adható hitelösszeg a vételár (piaci vagy hitelbiztosítéki érték) 60%-a, azaz 9 millió Ft. A hitelfelvevő (köztisztviselő) viszont 12 millió Ft hitelt szeretne igényelni.
Ha minden egyéb jogszabályi feltételnek megfelel, akkor a köztisztviselő felveheti a 12 millió Ft hitelösszeget úgy, hogy a bank által adható maximum 9 millió Ft, a további 3 millió Ft-ra pedig az állam kezességet vállal.
Az állami kezességvállalás igen jó biztosítékot jelent a pénzintézetnek, így számára nem jelent nagyobb kockázatot a magasabb hitelösszeg engedélyezése.
A Magyar Állam készfizető kezessége a garantált hitelrész első folyósítási napjától az adós által e kezességre tekintettel felvett kölcsön valamint ügyleti kamata és a kezelési költsége visszafizetéséig illetve az állami készfizető kezesség beváltásáig áll fenn.
Az állami készfizető kezesség azon köztisztviselőnél áll fenn, aki
a) határozatlan időre létesített közszolgálati jogviszonyt;
b) legalább három éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezik;
c) felmentési vagy lemondási idejét nem tölti;
d) ellen nem folyik fegyelmi eljárás, vagy
e) nem áll büntetőeljárás alatt és
f) saját maga, illetve vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársa – az igénylés időpontjában – állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett.
Amennyiben a kölcsön fennállása alatt a köztisztviselő munkaviszonya megszűnik, ez egyben az állami kezességvállalás megszűnését is jelenti.
Az állam készfizető kezessége kizárólag abban az esetben válik esedékessé, ha az adós nemfizetése miatt a pénzintézet a hitelt felmondja, vagy a végső lejártakor az adós nem fizeti vissza a kölcsönt.
